Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


József  Attila : Szerelmes vers

 

Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.

Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.

Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én haraplak
!

 

 

Szabó Lőrinc Szeretlek

 

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

 

Tóth Árpád Esti sugárkoszorú

 

Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szívembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

 

Szabó Győző Gyula : Úgy szeretném...

 

Csókom ne kérd, elvárni nem szabad,
Vagy lesz, vagy nem, hogy múlik napra nap,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Más városban, hol este csíp a fagy,
Erdő mélyén, hol vadkan rajtakap,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Nappal, ha egymást ismerni sem szabad,
Éjjel, ha ágyamban kínálod magad,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Nem tehetsz semmit! Kirké hiába vagy.
Duzzogj akár, vagy alázd meg magad,
Azt akarom, hogy én akarjalak!

Próbálj csak adni! Kérni nem lehet.
Úgy szeretném, hogy én szeresselek!

 

Buda Ferenc : Ne rejtőzz el...

 

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

  

Benczes Sándor Gábor

  
Gyere, kedves...nézd,


mint vajúdik az égre vöröslőn a Nap,
csintalan játékot űz a vén
fák ágai közt,
s a tegnap még félénk rügyecske az ágon
mára kinyitotta színes
bársonyszirmait,
nézd, nem rejtegeti többé ledér titkait.

...hallgasd,
épp most csiklandozza a szellő
a fácska leveleit, azok zizegve sikongnak,
amott egy rigó fütyüli párjának szerelmes dalát
hívogatón, s ki tudja, hova bújnak buja szerelemre,
és hívlak én is, gyere, csendben hajtsd fejed mellemre

 

 

Bozzay Margit: Talán


Égnek a lelkemben gyönyörű szavak
És nem tudom papírra vetni őket...
Ott bent még szikráznak, tűzzel égnek,
S mire lassan napvilágra érnek,
Tüzes üszök meg hamu lesz csupán...

Elámulok a nagy színes csodán
Ami ott belül, büszke lánggal ég...
Ha volna szóm - talán - megértenéd;
Így minden lassú, néma lángra gyúl,
Ég... ég... szó nélkül oltatlanul...

 

 

 

Jatzkó Béla: Megtanítottál 

Visszaadtál magamnak:
egy ideje nem éltem
és már nem is reméltem,
hogy egyszer feltámadhat 
 

az, aki régen voltam,
ez a víz, izgő-mozgó,
füttyös, fecsegő fickó,
akit már elhantoltam. 

A sírból kapartál ki,
megtanítottál járni,
és dünnyögve-becézve
- ahhoz, hogy megszólaljak -
elkoptatott szavaknak
igazi értelmére.

 

 

Szabó Imre: Saturita 

 

Állsz elõttem az áradó fényben.
Áradó fény, állsz elõttem.
Óvnálak, védnélek ezer lélekkel,
áldó, féltõ tenyerekkel,
csak ragyoghass ég és föld között. 

Mert én vagyok az ég,
s én vagyok a föld;
örökké kitöltesz engem
emlékeim s ábrándjaim között.

 

 

Arany-Tóth Katalin: A parázs mellett


Suttogó szavaink mögött
talán még hulló csillagot is
takart a fekete éj;
kívánságba karcolt vágyakat
sodort felénk szelíden
az augusztusi szél…
Lassú táncra hívtak
a fáradt lábak,
ölelő karokba bújtak
a fojtott vágyak,
s fénykoszorút
font fölénk
a meghitt pillanat.
Az égbe szökkenő
szikrák pattogó hangja
törte csak a csendet.


A szunnyadó parázsban
ezüst-szürke pernye pergett,
mint az idő ködlő kötelén
kavargó képzelet.
Szikrák fénye szállt
a végtelenbe,
arcod tükrébe libbent
a nyár múló sejtelme,
idézve a tavasz ébredő illatát,
igézve a kora ősz sárguló avarát,
s míg lelked érintette lelkem,
a boldogság büszke ragyogássá
szelídült ölemben.

 

 

 

Szabolcsi Zsóka: Boldog morzsák

 

Derengő álmok közt ránk hulló
hajnali fény csillan csapzott hajadon.
Arcodon még boldog morzsák
mosolyognak.
Csak pillantásom simogat.
Talán megérzed.
Szemed lehunyva nyújtod
felém kezed.
Összekulcsolódunk.
A kíváncsi napfény glóriába fon minket.
Nekünk születik a reggel.

 

 

 

Antonio Machado: Az alvás...

Az alvás: híd, amelyen a holnapba
sétálunk át csukott szemmel. Alatta
folyik álmaink hangtalan patakja.

(Ford.: Faludy György)

 

 

Szabó Lőrinc : Erdei szerelem

 
Sötétedik… láthatatlan tücskök ültek ki kunyhónk elé
és elhallgattak a távol zuhogó fejszék.

Ma az utak is összebújnak az erdő bozontos mellén
és lélegzetét visszafojtva hallgatózik a meztelen levegő.

Érzed az esti virágok izgató simogatását?
(Most lehellik lelkünkbe illatos testüket a rétek.)

Kezünkben a szerelem édessége csókolózik,
mikor ujjaink véletlenül összeölelkeznek

s minden tagom külön megrészegűl,
ha hosszú-hosszú éjszakáinkra gondolok.

Pedig már itt van az éj, csak mi nem vettük észre,
hogy a kémény tetején kidugta borzas fejét a füst;

újból itt van az éj s csak mi nem vettük észre,
hogy kiváncsi rózsabimbók nyiltak ki szerelmes nyoszolyánkon

 

 

Nagy Csaba (Gyémánt): A mi szerelmünk
 


Pihen minden részem,
csak a képzeletem
tárja elém a nyári délutánt.
Kicsit előbb értem,
dobogott a szívem
elég izgatottan, amíg rád várt.


Késve, de megjöttél,
s az a láng, ami él
bennünk, szökött a magasba.
Ahogy tekinteted
némán rámszegezted,
elhagyott erővel hajoltam válladra.


Aztán,
igaz, hogy csak némán,
szavak nélkül beszélgettünk tovább.
Mert minek a szó, kedves,
ha csókod oly édes...
Ránk mosolygott a nyári délibáb...


Pihen minden részem,
érintésed még érzem,
hangodat is hallom, beszélgettünk...
Átfonott karokkal,
feledett gondokkal,
hát ilyen ez a mi szerelmünk.

 

E. E. Camings: Kötõdés

Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,

Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.

Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.

Mely magasabbra nõ,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben õrizlek.
Ott õrizlek a szívemben.

 

Félix Falzari: Beteljesülés

Mit mondhatnék, te drága?
Elnémít az öröm,
ha rám nézel: a számra
egyetlen szó se jön.

A lényedbõl ragyogva
hull rám egy lágy sugár,
mi egykor álom volt: ma
valóság végre már!

De én e tiszta fényben
magamra nem lelek:
most valóságként élem
az álom-életet!

 

József Attila: Az én ajándékom

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint új lakkcipõ
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gumi-labdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nõ.

Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.

 

Robert Burns: Még egy csók

Még egy csók - és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívbõl csordult könny sebez meg,
örök vágyban eljegyezlek.
Miért sír fel az égre,
akinek még van reménye?
Nekem csillagfény nem int már:
özön éj és néma kín vár.

Rossz rajongás, mégse szidlak,
Nancy gyõzni, gyõzni tud csak!
Aki látja, mind imádja,
mindig õt, csak õt kivánja.
Nem lett volna szivünk oly vak,
ne lett volna vágyunk oly vad,
ne jött volna, ne nõtt volna:
szivünk most nem haldokolna.

Ég veled, te szép, te legszebb!
Ég veled, te vég, te kezdet!
Béke, vágy, kincs, öröm, érdem,
minden áldás elkisérjen!
Még egy csók - és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívbõl csordult könny sebez meg,
örök vágyban eljegyezlek!

 

Elvio Romero: Keblek

Szerelmem szép halmai, a kegyetlen
és kihívó, homályos ormoké ti,
tûz-fennsíkok, melyekhez csókkal érni
úgy vágyna a száj tiszta hevületben.

Már kigyúlok, ha csak szemembe rebben
e gyönyörûség, mit a kéz becézni
úgy sietne, míg sötét fény igézi
éberen õrködõ tekintetetben.

Szerettem volna érezni a keblek
langymelegét, lágy rózsa-ragyogását,
mint két gyümölcsöt, tenyerembe ejtvén.

De nem lehetett, mert a hirtelen fény,
mely szemedbõl villant, jegesen átjárt,
parancsolt kezemnek.

 

 

Dsida Jenö: Meghitt beszélgetés a verandán

Csodálatosan békés délután.
Benne van teljes életünk.
Ülünk egymással szemben,
beszélgetünk.


Egyszerû és jó vagyok,
mint világ fölött lebegõ
madár. Te átlátszó vagy,
tiszta, mint a levegõ,


mint üvegkorsónk friss vize,
melyen átcsillan a nap.
Én szomjas vagyok
s te nem tagadod meg tõlem magadat.

 

Kardos András: Pajkos a május

Már tompa selyemfényû ruháját vetkõzi a rügy.
Újultan buzdult éltetõ nedveit az ág
magában rejteni nem bírja tovább.
Új levelek sokasága bomlik
fényzuhatagba' fürdetve meg arculatát.

Ugye Kedves,
kinek teste zsenge szépét csak sejti szemem,
mert csodálni örömét elõlem rejti selyem,
ugye, nem akarod irigyen rejteni el?
A természet bontakozó!
Légy, mint a május: pajkos, s engedd,
hogy oldjam meg köntösödet …

 

 

Gyóni Géza: Álmok

Ha a robotban kimerülve
Párnámra hajtom bus fejem,
Lelkemre mintha galamb ülne,
Te édes képed megjelen.

A fényes álmok a tiéid
Azokat mind neked adom -
Álmodja bár a lelkem végig
Selyempárnán vagy kõpadon.

És álmodom selyemhajaddal,
Karod szeliden átölel...
De virrad. Ujra itt a hajnal.
Varázsos kép, búcsúzni kell!

Elûzlek, mint a nap az égrõl
A fényes hajnalcsillagot -
Habár a fájdalom terhétõl
Napestig összeroskadok.

 

 

Daerion Whisperwind: Nélküled

Ezer csillag fényével égtem,
Most sötét az éjszaka.
A végtelenbõl a semmibe léptem,
Egy új élet még újabb korszaka.
Fázni kezdek, ha eljön a tél,
S vad játékot ûz a képzelet:
Egyedül vagyok, süvít a szél,
S Titokban suttogom a Neved…

Sebzett ajkam, vérzõn is énekelt
Most néma mind a táj.
Kiáltásom, a messzeségbõl útra kelt,
S most süket fülekre talál.
Tûz-melegben égek, nyári estéken
S vad játékot ûz a képzelet:
Egyedül vagyok, s az üres széken
Ellepi a por belevésett Neved…

 

 

Kartal Zsuzsa: Hajnali hársak 

Arra ébredtem fel, hogy szeretlek.
Tudom, nincs ebben semmi meglepõ,
de engem meglepett, hogy nem hiányzol.
Május vége felé járt az idõ,

s mintha elõször ébredne a város,
a semmibõl csak most keletkezett.
Félálomban nyújtóztak a házak,
az utcák egymást keresõ kezek.

Elsápadt az ég. Nem szürkült, egyre kékült.
A búcsúzó tavasz sétált a karcsú nyárral.
A Duna felõl jött. Akácillatot,
s kábító hársat hozva hajában.

Arcodra fújtam e kora nyári széllel.
Mélyen beszívtad a hajnali párát.
Elmosolyodtál. Betakartalak.
Álmodban megsimogattad a párnát

 

 

Gámentzy Eduárd: Legyél te!

Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tûz...!
Kit olthatatlan vágya ûz...
Két végén égõ... szörnyû... tánc...
- Kegyetlen... gyönyörû románc...

 

 

Slowacki: Százszorszépek

Édes tépdesni a százszorszép szirmán
rózsafüzérként szerelmes igéket,
édes volt egyszer megvallani nyilván
s magunk közt százszor, hogy szeretlek téged.

Bolygani édes hársfaágak enyhén,
virággal kézben és lesütött szemmel,
tépett virágok levelén üzenvén:
Szeretsz... és engem - õrült szerelemmel.

Ifjú tüzünkben mikor összetûztünk,
s békülésünkhöz tanuk nem kellettek,
üzengetõsdit a virággal ûztünk...
Nem - szólt az egyik, s a másik: egy cseppet.

Ma elhagyottan, hívságos remények
nélkül, bérceken búsan kóboroltam,
s megláttam ott egy testvér százszorszépet,
épp olyan volt, mint azok a fasorban.

Letéptem... szálltak a kék égre írva
szavai, és lent eltûntek a tóban.
S tudod, mit mondott az utolsó szirma?
Hogy szeretsz, kedves, életednél jobban.

 

 

László Ilona: Érezni a szád

Ujjaim közt illatos,
Bársony rózsaszirmot,
Fehértornyú templomból,
Távoli harangot,
Számban szétpattanó,
Édes szõlõszemeket,
Testemre zúduló,
Langyos esõcseppeket,
Lábamban a tánc,
Tüzes ritmusát,
Magamhoz ölelni,
Csillagdíszes éjszakát,
Hinni, hogy az álmom
Valóra vált,
Szeretném még egyszer
Érezni a szád.

 

 

Paul Verlaine: A lila budoárban

S mert rám is gondolsz néha,
finom, keskeny és léha
kezeddel, asszonyom,
áldást osztón, szerényen
oda kapsz, hol szemérmem
ágaskodik kevélyen,
mint egy vörös torony.

 

Shelley : A szerelem filozófiája

Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?

(fordította: Szabó Lõrinc)

 

Tagore : Ne menj el

 

Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Átvirrasztottam az éjszakát s most pilláim az álomtól
súlyosak.
Félek, hogy elveszítelek, ha alszom.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.
Felrezzenek s kinyújtom a kezem, hogy megérintselek. Kérdem
magamtól: "Álom ez?"
Csak tudnám meghurkolni szívemmel lábadat s szorítva
tarthatnám keblemen.
Ne menj el, míg tőlem engedélyt nem kérsz, szerelmesem.

(fordította: Áprily Lajos)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.